2017. szeptember 5., kedd

89.Fejezet-Leave!

*E/3*

- Hagyj már békén! - kiáltott Abby könnyezve és hisztérikus hangnemben Ashtonra, aki szinte egész út alatt arról magyarázott, hogy szerinte a lány mennyire buta és meggondolatlan. Morgott még néhány nem túl kedves szót az anyósülésről, és dühöngve nézte, ahogyan a húga sietősen kiszáll az autóból.
- Ashton, hagyd most őt. Semmit nem oldasz meg ezzel - sóhajtotta a fiú édesapja, és idegességében az orrnyergét dörzsölgette. Erre Ashton egy "te ezt most nem gondolod komolyan" arcot vágott, és Abbyt követve kiszállt a kocsiból, pedig az édesapjának valóban az volt a célja, hogy valamennyire szétoszlassa a kedélyeket a két idősebb gyereke között. Nem ért el nagy sikert.
Abby nem vette észre, hogy a házuk előtt Michael apja is leparkolt, hiszen a sírástól fuldokolva a bejárathoz loholt, és feltépte az ajtót. Bent megrökönyödött szempárok fogadták, mindannyian egy emberként meredtek rá, és ahelyett, hogy a látványa megnyugtatta volna, inkább sokkolta a társaságot. Elkenődött smink, karikás szem, kócos és zsíros haj, piszkos ruhák, italszag. Valahogy így nézett ki.
Abby tekintete végigsiklott az ott lévőkön, majd a tekintete találkozott Michaeléval. Nagyot nyelt, és érezte, hogy egy újabb, erőteljesebb zokogás fog rátörni.
- Ki...kicsim... - dadogta Michael lesápadva, mire a lány szó nélkül fogta magát, felrohant az emeleti szobájába, és úgy tett, mintha félne vagy megijedt volna Michaeltól.
- Abby! - szóltak utána kórusban, de mindhiába. Ann észbe kapott, és indult is volna utána, amikor a volt férje belépett az ajtón a fiával.
Ashton a húgát követve tört utat magának, ezért a szülei sem tétováztak, és utána eredtek. Ashton apja attól tartott, hogy egy újabb veszekedés fogja kezdetét venni a testvérpár között, ám amikor már az emeleten tartózkodott, a fiú akkor csapta be maga mögött a saját szobájának ajtaját. A kicsik lent egymás között kapkodták a fejüket, és folyamatosan azt kérdezgették, hogy ,,mi van Abbyvel?" és ,,Ashton miért dühös?".
- Semmi komoly, kicsikéim, semmi komoly - nézett May felváltva rájuk, és magukhoz szorongatta őket.
- Hazz, te maradj itt! - szólt Danny a legkisebb Irwinre, aki a szülei után indult, de az unokatestvére időben megfékezte. Mike egy helyben ácsorgott, maga elé bámult, a szülei meg tehetetlenül és értetlenkedve figyelték a történéseket.


*Luke szemszöge*

- Nem lenne jobb felhívni valakit? Mondjuk, Asht - türelmetlenkedett Calum, és Lisa is hevesen bólogatott, utána belekortyolt a narancslevébe, amit frissen facsartam neki.
- Ha van valami, akkor biztos értesít minket - feleltem, aztán tovább bámultam a saját szobám plafonját, és csak imádkoztam, hogy ne vegyék észre a szennyes alsóm, ami amúgy az egyik sarokban hevert. Eh.
- Jó, de zavar, hogy nem tudok semmit - túrt Lisa idegesen a hajába. - És türelmetlen vagyok, mert fogalmam sincs mi van a barátnőmmel. Ráadásul nem tudtam megakadályozni, hogy csak így lelépjen - mondta kétségbeesetten. Az igazság az, hogy még így is gyönyörű volt, én meg nem tudom, hogy ott hirtelen mi történt velem, és miért tűnt csak most fel az, hogy ez a lány mennyire elkápráztató.
- Héé, nyugi... - simított Calum végig a hátán. - Minden rendben lesz, Abby nem buta és nem csinálna hülyeséget. Meg amúgy is, nem rég jöttünk el tőlük. Ash biztos hívott volna, ha lenne hír.
Lisa válasz helyett elszomorodva megvonta a vállát.
- Na... - léptem oda hozzá én is, mert láttam rajta, hogy lassan kikészül. - Kérsz valamit?
Megrázta a fejét, ezért segítségkérően Calumra pillantottam, aki még mindig Lisa hátát simogatta.
- Figyu, - intézte Lisához a szavakat - mi lenne, ha játszanánk neked valamit? Azt mondtad, hogy a zenétől mindig jobb kedved lesz.
Nem is tűnt rossznak Calum ötlete. Lisa sem ellenkezett.
- Jó - válaszolta halvány mosollyal, és felkelt a babzsákfotelből. A kecses mozdulatai miatt bármennyire is próbálkoztam, nem tudtam valami gyorsan levenni róla a szemem. Egyre jobban kezdtem megérteni, hogy Calum miért van oda a szőkeségért.
Hülye vagy, Luke. Ezt nem engedheted meg magadnak.
- De akkor menjünk a garázsba, ott hangulatosabb - tanácsoltam, elterelve a gondolataimat a lányról, és már a szobámban sem voltunk.


*E/3*


- Kincsem, - nyitott be rémülten Ann Abby szobájába - mit csináltál? Jól vagy? Úgy aggódtunk érted!
Abby párnába fúrt fejjel motyogott valami olyasmit, hogy egyedül szeretne lenni, majd ezt ismételgette el még jó párszor, egyre dühösebben, Ann pedig újra megijedt.
- Hagyd most te is - tanácsolta Abby apja, aki addig csendben figyelte a történteket, majd arra lett figyelmes, hogy Michael is feszülten az ajtó előtt áll, végül Abby szobájába belépve tétovázás nélkül megszólal.
- Boo, beszélnünk kell. Tudom, hogy hülyeséget mondtam... - sóhajtotta - nem gondoltam azt komolyan, te is tudhatnád. Csak beszéljünk, tisztázni fogunk mindent... kérlek...
Abby az ő hangjára azonnal felkapta a fejét, és egy ideig rezzenéstelen arccal meredt rá.
 Erre Michael úgy érezte, hogy hátrálnia kell pár lépést, és inkább kilépett a folyosóra.
- Hagyj békén. Menj haza - mondta neki Abby csalódottan, miközben az ajtóhoz lépett, és mindhármuk előtt félig dühösen, félig szomorúan becsukta azt. Ennyi.
- Boo...  - próbálkozott Mike - Szeretlek. Érted?
- Mondtam már, hogy hagyj békén! - érkezett a csöppet sem kielégítő válasz.
Abby szülei először egymásra, utána Mikeyra néztek.
- Most neked is az lesz a legjobb, ha hazamész - mondta Abby édesapja, közben fél karral átölelte Annt.
- Nem... Nem lehet, - rázta meg idegesen a fejét Michael - nem tudom így itt hagyni.
- Nemsokára megbeszéltek mindent. Amint lenyugszik.
- De...
- Michael - emelte fel a hangját, ellentmondást nem tűrően, amire az említett fiú némán és nem túl vidáman bólintott, majd lement a lépcsőn, nem sokkal később pedig a házból is kilépett.
Michael szülei lent, a többiekhez hasonlóan aggódva várták, hogy Annéktől bármiféle magyarázatot kapjanak, vagy legalább azt tudják meg, hogy mi van Abbyvel. Nos, válasz helyett néhány igen sokat mondó pillantással illették őket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése